PC-k helyett kütyük? Windows helyett Android?

2014. máj 12.



A Gartner adatai szerint 2013-ban 316 millió PC-t adtak el világszerte, 10 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Folytatódott tehát a 2011 óta tartó csökkenés – akkor minden korábbinál több, 365 millió PC-t értékesítettek –, és az elmúlt év eladási volumene alig haladja meg a 2009-es szintet. A 10 százalékos visszaesés egyébként a legnagyobb mértékű a 80-as évek vége – a Gartner méréseinek kezdete – óta, és egyrészt magyarázható azzal, hogy a fejlett országokban már telített a piac, másrészt az olcsóbb – és így a fejlődő piacokon vonzóbb alternatívának számító – helyettesítő termékek: okostelefonok és tabletek terjedésével. Mindeközben egy másik, növekvő trend is megfigyelhető, mégpedig az Android esetében. 2013-ban közel 880 millió eszközt – PC-t, táblagépet, mobiltelefont – adtak el a Google operációs rendszerével felszerelve; 74 százalékkal többet, mint 2012-ben. A Gartner becslése szerint 2015-ben már az új eszközök csaknem felén Android fog futni, az egyre jobban visszaszoruló Windows részesedése pedig már nem fogja jelentősen meghaladni a szintén gyorsan terjedő iOS/MacOS platformét.

Forrás: Gartner

Posted by NRC Marketingkutató in : Hírek, Nincs hozzászólás a(z) PC-k helyett kütyük? Windows helyett Android? bejegyzéshez

Szóljon hozzá!

You must be logged in to post a comment.

Kapcsolat

NRC Kft. 1034 Budapest, Kenyeres utca 28. www.nrc.hu

piackutatas@nrc.hu
Facebook Twitter

Küldjön üzenetet nekünk!